Hírek

UNIQA és Balaton Regatta: ötödik éve együtt

2011.05.22.
Ötödik éve áll a Balaton Regatta mellett az UNIQA biztosítótársaság. Az eseménysorozat sajtótájékoztatóján Kurtisz Krisztián, UNIQA Biztosító Zrt. nem-életbiztosítási területért felelõs fõigazgatója nyilatkozott az együttmûködésrõl.

Az UNIQA az innovatív biztosítási megoldások mellett a sport és az egészséges életmód támogatását is fontosnak tarja. „A balatoni vitorlázás szívügyünk, éppen ezért örömmel vállaltuk idén is, immár ötödik alkalommal a Balaton Regatta névadó támogatását” - mondta el Kurtisz Krisztián. „Ugyancsak a hazai vitorlázókat segítjük azzal is, hogy a Regatta szervezõivel szoros együttmûködésben kidolgoztuk a kifejezetten az amatõr hajósok igényeire fókuszáló Regatta kishajó casco és felelõsségbiztosításunkat. Továbbá évek óta támogatjuk a BHSE-t, ahol az éves vitorlástáborok nagyon sok gyereket vonzanak és segítik az utánpótlás nevelést” – fogalmazott. Hozzátette azt is: Az új generáció biztosítójaként élen járnak az újításokkal, Magyarországon elsõként vezettük be többek között az irányítószám alapú viharjelzõ szolgáltatásunkat. Segítségével az extrém idõjárás közeledtét sms-ben jelezzük ügyfeleinknek, akik megtehetik a szükséges lépéseket a károk megelõzése érdekében. Vissza a hírekhez