Hírek

A 2010-es szezon - négy helyszínén megtartott, kilenc futama - alatt, összesen több mint 700 hajó nevezett!

2010.12.22.
A Soczi nyerte a IV. UNIQA Balaton Regatta versenysorozatát, míg a II. Nemzeti Nagydíjat és a III. Autós Nagydíjat a Gardazzura „vihette haza”!

Remek versenyhétvégével zárult a IV. UNIQA Balaton Regatta versenysorozat, amely a 2010-es esztendõben végül négy helyszínen fogadta a vitorlázás szerelmeseit. Badacsony, Szigliget, Balatonaliga és Balatonlelle volt házigazda, és a versenyhétvégék során - összességében - öt túraversenyen és négy pályaversenyen mérhették össze tudásukat a résztvevõk. A versenyzõk, a szervezõk és a támogatók elõzetes várakozásait is felülmúlták az idei adatok, hiszen összesen 707 hajó nevezett a versenyhétvégéken, és bár a túraversenyek népszerûsége megkérdõjelezhetetlen, nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a pályaversenyekre is nagyon sokan jelentkeztek.

A szervezõk legnagyobb örömére, nagyon sokan döntöttek úgy, hogy az államalapítás ünnepét a vízen, versenykörülmények közepette ünneplik meg. Kilencvennyolc hajó nevezett ugyanis a IV. UNIQA Balaton Regatta augusztus 20-i futamára, amely a hagyományos Balaton Regatta díjak és pontok mellett, a II. Nemzeti Nagydíjért is zajlott. A Balatonlelle-Révfülöp-Balatonboglár-Balatonlelle táv leküzdése nem ütközött különösebb akadályokba, ugyanis remek szél fogadta a résztvevõket, akik közül a leggyorsabb hajónak mindössze 57 percre volt szüksége az útvonal teljesítéséhez. A gyõztes hajó - az abszolút befutási sorrend szerint - a Gardazzura libera lett, amely Simo Béla kormányzásával, tizenhárom perccel elõbb érkezett a célba, mint az abszolút második helyezettje a Random (Török Tamás), valamint tizennégy perccel a harmadik helyezett Sfinx (Lange Péter) elõtt. Yardstick I-ben a Random, Yardstick II-ben a Dolce Vita, Yardstick III-ban pedig a Blue Fly lett az elsõ.

A II. Nemzeti Nagydíjat tehát a Gardazzura csapata nyerte, amely Balatonboglár városának is dicsõséget szerzett, kormányosának, Simo Bélának köszönhetõen. Ezen a versenyen a legtöbb hajót Balatonlelle kikötõje nevezte, amiért a kikötõ, valamint a kikötõ kapitánya, Kiss Attila is díjat vehetett át, ugyanúgy, mint a legtöbb hajót nevezõ kikötõ legeredményesebb hajója, amely a Random lett, Török Tamás vezetésével. A 2010. évi versenysorozat alatt a legtöbb hajót nevezõ kikötõ a Balatoni Hajózási Zrt. badacsonyi vitorláskikötõje lett. A kikötõi vándorkupát a tavalyi gyõztes Balatonfölvártól vehette át a kikötõ vezetõje.

A sikeres pénteki nap után, a szombati Balaton Regatta túra-futamra, amelyen külön küzdelem zajlott a III. Autós Nagydíjért, 96 hajó adta le a nevezését, míg a délutáni pályaversenyen 76-an vettek részt.

A Gardazzura legénysége ezúttal sem hibázott, „elbírta a rá nehezedõ nyomást” és magabiztos vitorlázással tették fel az I-re a pontot, megnyerve a szombati versenyt is. Az abszolút második helyén az Irokéz (70-es cirkáló) végzett, a harmadikon pedig a Madicken (Dehler) futott be a célba. A pályaversenyt Yardstick I-ben a Random, Yardstick II-ben a Gé., Yardstick III-ban pedig a Blue Fly nyerte.

A IV. UNIQA Balaton Regatta 2010-es szezonját Yardstick I-ben a Kék Fény nyerte, a Madárka és Kepi elõtt, Yardstick II-ben a Dolce Vita zárt az élen, megelõzve a Pilsner Úr és az Albatros nevû hajót, míg Yardstick III-ban Soczi, Blue Fly, Dudu lett a végsõ sorrend. A pályaversenyek 2010-es összesítésében: Yardstick I-ben a Kék Fény, Yardstick II-ben a Dolce Vita, Yardstick III-ban pedig a Soczi legénysége állhatott a dobogó legfelsõ fokára.

A 2010. év abszolút gyõztese a Soczi lett, Fekete László kormányossal, aki átvette a tavalyi gyõztes Dolce Vita hajó kormányosától, Sáfián Lászlótól a Vándorkupát.

A III. Autós Nagydíjon – többek között – Tóth Imre is ott volt az egyik hajó fedélzetén. A tavaly még a gyorsasági motoros vb 250 köbcentis géposztályában versenyzõ, idén pedig a Supersport világbajnokságon bizonyító magyar motoros remekül érezte magát, bár mint elmondta, õ leginkább a motorcsónakokat kedveli. „Elképesztõ volt részt venni a versenyen, igyekeztem aktív lenni a fedélzeten. Kaptam néhány feladatot, de nekem a sportággal való ismerkedés jegyében zajlott ez a nap. A precizitás és az összeszokottság lenyûgözõ volt, de nekem a sebesség azért nagyon hiányzott. A pályafutásával kapcsolatos kérdésre elmondta: „a következõ futam a Nürburgringen lesz és szeretnék jól szerepelni, ami az én esetemben az elsõ tízbe kerülést jelentheti. Sokat változtattunk a motoron és remélem az újítások, az új állítások megfelelõek lesznek és eredményesek leszünk a következõ futamon.”

Megható és lenyûgözõ volt az érdeklõdés Pegán Zoltánnal kapcsolatban. Hazánk mozgássérült sportolója, aki vitorlázásban világbajnok lett Angliában, bemutatta hajóját, amit ki is lehetett próbálni. Versenyzõk, érdeklõdõk, gyermekek és versenyzõk álltak sorban azért, hogy beszélhessenek a kiváló sportemberrel, valamint, hogy testközelbõl éljék át, hogy milyen vezetni Pegán Zoltán speciális hajóját.

A hajóosztályonkénti végeredmények a www.balatonregatta.hu oldalon találhatóak meg!

További információ: www.balatonregatta.hu Vissza a hírekhez