Hírek

Dicsõség a kapitánynak és szülõvárosának, dicsõség a csapatnak és dicsõség a kikötõknek is!

2010.08.23.
Balatonlellén zárul a IV. UNIQA Balaton Regatta versenysorozat!

„A versenyzést három fontos részre kell osztani. Az elsõ a felkészülés, a második maga verseny, a harmadik pedig az, amikor átvesszük a dobogón a trófeákat! A három rész közül az elsõ kettõ a legfontosabb, míg a harmadik nem mindenkinek adatik meg. De éppen ettõl verseny a verseny, és éppen ettõl olyan különlegesek a sportesemények.”

Ez az idézet egy olimpiai ezüstérmes vitorlázótól származik, aki kiemelte egy interjúban, hogy talán az a legjobb, amikor a versenyzés záró momentuma a szereplésért járó díj átvétele. Nos, azoknak, akik részt vesznek a IV. UNIQA Balaton Regatta két záró futamán, bõven lesz lehetõségük ennek a felemelõ pillanatnak az átélésére, ugyanis a szervezõk számos különdíjjal kedveskednek a résztvevõknek. Az idei Nemzeti Regatta éppen az államalapítás ünnepén, tehát augusztus 20-án lesz Balatonlellén és azok a résztvevõk, akik beneveznek a versenyre, a hagyományos díjakon felül még külön kategóriákban is érdekeltek lehetnek.

Ilyen például a II. Nemzeti Regatta Nagydíja, amelyet a verseny abszolút gyõztese vehet majd át. Nem csak a csapatnak lesz óriási büszkeség, hanem a kormányos szülõhelyének is, ugyanis az a város, illetve település lesz a II. Nemzeti Regatta Nagydíjának gyõztese, ahol az abszolútban gyõztes hajó kapitánya született. A Legtöbb hajót nevezõ település, A legtöbb hajót nevezõ kikötõ legeredményesebb hajója, valamint, A legtöbb hajót nevezõ kikötõ kikötõmestere is különdíjat vehet majd át, tehát érdemes lesz „harcba szállni” az augusztus 20-i versenyen. A szervezõk a díjak mellett természetesen érdekes és színes programokkal várják a résztvevõket, érdeklõdõket, és a hagyományoknak megfelelõen egy gyönyörû tûzijátékkal, valamint egy fergeteges bulival zárul majd a nap. Fontos információ, hogy a a kb. 21.00 órakor kezdõdõ tûzijáték elõtt, valamint után, 10 percen keresztül le lesz zárva a Balatoni Hajózási Zrt. balatonlellei kikötõje, így a ki és a behajózásra ebben az idõszakban nem lesz lehetõség.

A szervezõk augusztus 21-én még az egy nappal korábbi programokat is igyekeznek majd felülmúlni, és mindez érvényes a partra és a vízre is. A július végén - a nagy vihar miatt – elhalasztott Autós Regatta pótlásán ugyanis a vízen két verseny is lesz egy nap alatt, hiszen a résztvevõk elõször egy túraversenyen, majd a befutások után rögtön egy pályaversenyen is összemérhetik tudásukat. A fárasztó nap után pedig jöhet majd a jól megérdemelt pihenés és szórakozás, amelynek legfelemelõbb pillanata az egész idei versenysorozat összesített eredményhirdetése lesz.

Két nap alatt három verseny, valamint remek programok, ez várhat tehát azokra, akik részt vesznek majd az augusztus 20-i hétvége eseményein. A nevezési díj 3500 Ft./fõ lesz a versenyekre, de aki benevez mindkét viadalra, annak a pályaverseny nevezési díját elengedjük! Vissza a hírekhez