Hírek

Gablini Gábor lett az Autós Regatta fõvédnöke

2010.04.15.
„Az autós ágazatnak szüksége van az UNIQA Balaton Regatta által nyújtott élményekre….” - mondta el Gablini Gábor a Balaton Regattának adott inetrjújában.

Öt helyszín, tíz versenynap, túra- és pályaversenyek, betétfutamok, jó hangulat és új kihívások. Néhány szóban így lehetne összefoglalni az immáron hagyományosnak tekinthetõ és továbbra is hatalmas népszerûségnek örvendõ UNIQA Balaton Regatta 2010-es szezonját. Az amatõr vitorlásverseny résztvevõi idén már nemcsak túraversenyeken, hanem a hétvégék zárásaként, vasárnapi pályaversenyeken is összemérhetik tudásukat, így a nagyobb izgalmakra vágyók is fokozott várakozással vághatnak neki a szezonnak.

A IV. UNIQA Balaton Regatta tehát megváltozik egy kicsit, de továbbra is a jó hangulat kerül a középpontba, és a hagyományos valamint jól bevált szakmai versenyekkel sem szakítanak a szervezõk. Ennek köszönhetõen az idei elsõ versenyhétvégén a „zöld gondolat” népszerûsítése a cél, majd következik az IT-Telecom Regatta, a Média Regatta, az Autós Regatta, valamint zárásként a Nemzeti Regatta. A szervezõk Gablini Gábort, a GÉMOSZ elnökét kérték fel a 2010. június 24-25-én esedékes Autós Regatta fõvédnökének. A szakember kapcsolatban áll a sportággal, így örömmel fogadta el a felkérést.

- Ugye jól tudom, hogy Ön már korábban is kapcsolatban volt a sportággal és ezzel a versenysorozattal is?
- Igen, három évvel ezelõtt érkezett az elsõ felkérés az irányomba, és bár akkor még nem volt túl sok kötõdésem a vitorlázáshoz, egy pillanat alatt beleszerettem ebbe a csodálatos sportágba. Közben a családunk egyik tagja is alaposan „megfertõzõdött”, így neki köszönhetõen tavaly már elég sokat tudtunk vitorlázni, sõt az év végén még egy versenyen is elindultunk. Talán ránk is igaz a mondás, miszerint: „Evés közben jön meg az étvágy”.
- Esetleg az idei UNIQA Balaton Regatta állomásain is rajthoz állnak?
- Az Autós Regattán természetesen ott leszünk, és szerintem elgondolkozunk a lehetõségen, bár nem tagadom, hogy rengeteg munka vár ránk az idei esztendõben, mert az autós ágazat nincs könnyû helyzetben.
- Mi a véleménye a Balaton Regattáról, mint kezdeményezésrõl?
- Nagy dolognak tartom, hogy van olyan verseny a Balatonon, ami az amatõröket szólítja meg. Óriási táborról van szó, hiszen sokan vannak, akik az úgynevezett profi viadalokon nem szívesen indulnak, de azért örülnek, ha próbára tehetik tudásukat. Mindezt egy rendkívül jól szervezett, színvonalas verseny keretein belül tehetik meg, ami szintén nagyon fontos. A nevezõk száma folyamatosan emelkedik, tehát szélesedik a tábor, amin én egyáltalán nem csodálkozom.
- Az autós ágazat nehéz napokat él át. Gondolom a „kizökkentés” lehet az egyik legfontosabb cél a versennyel kapcsolatban.
- Jól látja a helyzetet. Az autós szakmát érintette talán a legsúlyosabban a gazdasági és kereskedelmi válság, így szüksége van az ágazatban dolgozóknak egy olyan hétvégére, ami a kikapcsolódásról, a feltöltõdésrõl, a felhõtlen szórakozásról szól. Úgy gondolom, hogy amennyiben mindez csodálatos környezetben, egy remek versennyel is társul, akkor az fokozhatja az érdeklõdést, így arra számítok, hogy nagy lesz az érdeklõdés idén is.
- Mindez nyilván azt jelenti, hogy az Ön cége idén is benevez a versenyre.
- Természetesen! Biztosan ott leszünk és szeretnénk megmutatni, hogy sokat fejlõdtünk. A célunk az, hogy munkatársaink kiválóan érezzék magukat és kikapcsolódásként éljék meg a viadalt.
- Milyen hajóval indulnak?
- Cégünknek nincs saját hajója, a keresés fázisában vagyunk, de vannak már elképzeléseink...
Vissza a hírekhez